Blog del Instituto Cervantes de Budapest

Aitor Marín Correcher (Madrid, 1985) es Licenciado en Comunicación Audiovisual por la Universidad Complutense de Madrid. Guionista, productor y director de varios cortometrajes; el último y más destacado, ‘Lovearthcam’,  fue el corto ganador del festival MovilfestBudapest (Edición 2013).
Durante los últimos tres años ha ejercido como operador de cámara para la televisión del Senado de España y para documentales, webseries y vídeos corporativos y eventos. Actualmente se encuentra escribiendo/grabando su primer largometraje de bajísimo presupuesto.

Aitor Marín Correcher y la directora del Instituto Cervantes de Budapest, en la entrega del premio MovilfestBudapest.

¿Cómo surgió la idea de realizar el cortometraje Lovearthcam?

Este cortometraje es fruto del desempleo, del aburrimiento que conlleva y del descubrimiento de una página web desde la cual tienes acceso a webcams situadas en determinadas zonas de algunas ciudades para poder observar lo que allí acontece en directo. Pero resulta gratificante ver como de algo tan improductivo, se ha podido sacar un cortometraje. Esa bombilla que se enciende de repente en nuestra cabeza mientras observas: ahí puede haber una historia, ahí puede haber una historia de amor, ahí se puede soslayar la situación de nuestro país, ahí se pueden transmitir sensaciones, ahí se puede crear intriga, misterio, duda. Ahí se puede colar una gota de poesía pensando en aquellos versos de aquella canción de Silvio Rodríguez : “Hoy viene a ser la cuarta vez que espero, desde que sé que no volverás más nunca”. Y dejar las puertas abiertas. El resto lo pone el espectador con todas sus válidas interpretaciones.

¿Por qué elegiste Nueva York?, ¿es un sitio que forma parte de tu biografía?

Este proyecto también es un ejercicio de voyeurismo y nostalgia. Efectivamente, elegí Nueva York porque tuve la suerte de vivir e impresionarme en ese gran estudio de cine real que habita la memoria sentimental colectiva de tantos que crecimos con el cine hecho a ese lado del charco. Quise sentirme allí otra vez y , accidentalmente, surgió la idea del corto.

¿Cómo fue el proceso de producción del corto, y cuántas personas formaron parte del mismo?

Este es un corto poco al uso en muchos sentidos.  Tanto es así que el proceso de producción fue, en términos económicos, tan asequible que no me costó nada. Y tampoco hay más equipo técnico-artístico que yo mismo: tan solo grabé durante un par de días todo desde mi habitación. Lo realmente trabajoso fue dar forma a la idea, encontrar y grabar las imágenes adecuadas.  Por ejemplo: tuve que buscar chicas que se parecieran entre sí y que pareciesen la misma, y que además salieran con un chico al lado, y que además estuvieran ellos solos…cuando encontré la chica del cartel,  ese feliz encuentro, tuve el giro del guión. Es un corto que se iba haciendo a sí mismo en función de las imágenes que encontraba.

En relación al final del corto, ¿crees que el silencio es una respuesta?

El final del corto es, precisamente, la parte que más me gusta.  Todo ese tiempo en silencio viendo pasar el tiempo y la vida, es ese tiempo donde el corto respira y empiezan a aparecer todas las sensaciones de las que hablaba antes. Como decía, no es ninguna respuesta y es, al mismo tiempo, todas las respuestas.

¿Cuáles son las ventajas de rodar con un móvil?

En el caso de “ Lovearthcam” fue una webcam, que es también un dispositivo móvil. En cualquier caso, la mayor ventaja es evidente: el ahorro en términos cuantitativos de todo un equipo de material de producción. También es una ventaja la discreción que ofrece a la hora de grabar en ciertos lugares comprometidos. Y, hoy en día, todo ello con una calidad bastante aceptable. Nunca estuvo tan al alcance de cualquiera contar esa historia que por falta de recursos no podías llevar a cabo. Y en eso los móviles ofrecen una gran ventaja. Ahora hace falta que la idea y la historia sean interesantes.

Como ganador de la edición 2013 del Festival Movilfest, ¿les puedes dar algún consejo a aquellos que quieran participar en la próxima edición?

Lo cierto es que no creo que sea nadie para dar consejos, por mucho que me haya ido tan bien en el festival. Lo que les diría, a modo de recomendación y un poco de petición personal, es que traten de no contar la historia de siempre y de la misma forma que siempre. Ya que el soporte para la grabación es poco convencional, que intenten trasladar eso a la historia y al discurso,  a lo que cuentan o al modo en que lo cuentan. Al menos, a una de las dos. Creo que es el concepto de corto, la idea, la originalidad de la propuesta lo que a mí me funcionó.

Para los usuarios de nuestra biblioteca, recomiéndanos alguna película española, por favor.

Es complicadísimo no poner una lista casi infinita, más aún si consideramos todas las películas españolas desde los orígenes. Voy a intentar algo variado:
De todos los tiempos : “ El ángel exterminador” , “ El verdugo”, “ El espíritu de la colmena” , “ Amanece, que no es poco” , “ El día de la bestia” , “ El milagro de P.Tinto”, “ Los lunes al sol” , etc. Mañana podría decir otras tantas. En realidad, convendria hacerlo por directores : Luis Buñuel, Luis García Berlanga, Jose Luis Cuerda, Victor Erice, Alex de la Iglesia, Alejandro Amenábar, Fernando León de Aranoa, etc.
Relativamente recientes: “ Blancanieves”, “ Grupo 7 “, “ Mientras duermes”,  “ Eva”,    “ Secuestrados”. Por ejemplo.

¿Has visitado Budapest?; y si fue así, ¿qué fue lo que más te gustó de la ciudad?

Sí, he tenido la oportunidad de visitarla gracias al festival. Y, aunque estuve tan solo día y medio, se confirma lo que las fotos mostraban y la gente me decía: es una ciudad impresionante. Independientemente de la belleza monumental, lo que más me gustó fue lo viva que es la ciudad, el ambiente que hay en la calle, especialmente en la zona de Pest. Y pasear a orillas del Danubio por la noche. Vamos, que tengo la obligación de volver.

Y por último, ¿tu rincón preferido de Madrid?

Podría decir que cualquiera y no sería la respuesta típica. Dice Sabina que ésta es una ciudad insufrible, pero insustituible. Y tiene razón. Pero bueno diré algún rincón: el de mi barrio donde nos juntamos los amigos, El eje Sol-Gran vía-Tribunal, la Filmoteca, el Vicente Calderón ( jeje). Como ves son rincones bastante grandes. Pero en realidad hay dos: mi habitación y el portal de Nuria.

Muchas gracias Aitor por tus respuestas, -y vosotros ¡no os perdáis el corto!

Aitor Marín Correcher (Madrid, 1985) audiovizuális kommunikáció szakon végzett a madridi Complutense Egyetemen. Számos kisfilm forgatókönyvírója, producere és rendezője; a legutóbbi és nagy sikert aratott filme a ‘Lovearthcam’, a 2013-as évben megrendezett Movilfest Budapest fesztivál győztese. Az elmúlt három évben operatőrkén dolgozott a spanyol szenátusnak, számos dokumentumfilmen, websorozat és rendezvényekfelvételein. Jelenleg az első alacsony költségvetésű játékfilmét írja/készíti.

Hogyan született meg az ötlet a Lovearthcam kisfilm elkészítésére?

A munkanélküliség, az unalom ami velejár valamint egy olyan honlap felfedezésének gyümölcseként született meg, amit a városok különböző pontjain elhelyezett kamerákon keresztül lehet élőben megtekinteni. De mégis örömmel tölt el, hogy kevés produktív dologból ilyen kisfilmet sikerült létrehozni. A fény ami hirtelen a fejünkben kigyullad, mialatt  vizsgálódsz: ott, ahol lehet egy történet, egy szerelmi történet, ahol az országunk helyzetét ábrázoni, érzéseket közvetíteni, bonyodalmakat, rejtélyt és kétséget látrehozni. Az a hely, ahol Silvio Rodríguez dalának verseire gondolva egy csepp költészetet merít: «Ma van a negyedik alkalom, hogy várok azóta, hogy tudom, hogy soha többé nem térsz vissza.». És az ajtók nyitva maradnak.

Miért választottad New York-ot? Része az életednek?

Ez a projekt úgyszintén a szemlélődés és a  nosztalgia része. Gyakorlatilag azért is választottam New York-ot, mivel volt szerencsém ott élni és ebben a valóságos filmstúdióban hatott rám, mint mindannyian, akik az amerikai filmeken nőttek fel, az emlékeinkben őrizzük. 
Mégegyszer érezni szeretném, hogy ott vagyok és az ötlet valóban véletlenül született.

Hogyan zajlott a kisfilm elkészítése és mennyien vettek részt benne?

Ez egy szokatlan rövidfilm több értelembe véve. A gyártási folyamat nem került semmibe. Ezen felül nem rendelkezem egyéb technikai és művészeti felszereléssel csak saját magam: mindent a szobámban forgattam le pár nap alatt. Ami valóban munkaigényes volt, maga az ötlet kitalálása, a megfelelő képek megtalálása és leforgatása. Például: olyan lányokra volt szükségem, akik  nemcsakhogy hasonlítanak egymásra, hanem ugyanannak a lánynak tűnnek és azonkívül legyen mellettük egy férfi és egyedül legyenek… amikor megtaláltam a lányt a plakáton, egy boldog találkozás átírta a forgatókönyvet. Ez egy olyan rövidfilm, ami saját magát formálta, ahogy folyamatosan találtam hozzá a képeket.

A kisfilm befejezésével kapcsolatban, szerinted a csönd a válasz arra?

A film befejezése az a rész, ami a legjobban tetszik.  A csönd ideje alatt végigkisérhető, ahogy telik idő és az élet, ez az az idő, amikor a kisfilm ekezd lélegezni és megjelennek azok az érzések, amikről korábban említést tettünk. Mint ahogy említettem, ez semmilyen válasz arra, ugyakkor válasz mindenre. 

Mik a mobillal forgatás előnyei?

A ‘Loverathcam’ esetében volt egy webkamera, ami egy mobil eszköz. A legnagyobb előnye érthető: a gyártáshoz szükséges anyagokon lehet megtakarítani. A diszkréció előnye, hogy különböző helyeken az adott időben lehet filmezni. És manapság szinte bármit igen jó minőségben lehet felvenni. Sosem volt akadálya annak, hogy a technikai eszközök hiányában nem tudtuk elmesélni a történetünket. Ezért a mobiltelefonok nagy előnnyel bírnak. Most már csak egy ötlet és egy történet kell ahhoz, hogy érdekes legyen.

A 2013-as Movilfest Fesztivál győzteseként, tudnál némi ötletet adni azoknak, akik a következő évben szeretnének nevezni?

Nem hiszem, hogy jogom lenne bárkinek is tanácsot adni, bármennyire is sikert értem el a fesztiválon. Amit viszont személyes inditatásból javaslok, hogy ne mindig ugyanazt történet meséljék el. A felvételhez szükséges adathordozó olyan különlegeges, hogy próbálják meg átadni a történetet és a dialógusokat, amihez szól vagy ahogyan szól. Legalább az egyiket érdemes alkalmazni. Úgy gondolom, ez a kisfilm kifejezése, ötlete,  alapgondolata.

Kérlek ajánlj a könyvtár látogatói részére spanyol filmet.

Legszívesebben vég nélkül tudnám sorolni, és méginkább így van ez, ha a kezdettől fogva a spanyol filmeket vesszük egy csokorba.  Bonyolult, de megegpróbálok összegezni egy válogatást:

Az egész mozitörténetet alatt: “ El ángel exterminador” , “ El verdugo”, “ El espíritu de la colmena” , “ Amanece, que no es poco” , “ El día de la bestia” , “ El milagro de P.Tinto”, “ Los lunes al sol” , stb.. És Sorolhatnám az idők végezetéig. Érdemes lenne rendezők alapján is válogatni: Luis Buñuel, Luis García Berlanga, Jose Luis Cuerda, Victor Erice, Alex de la Iglesia, Alejandro Amenábar, Fernando León de Aranoa, stb.
A legfrissebbek: “ Blancanieves”, “ Grupo 7 “, “ Mientras duermes”,  “ Eva”,    “ Secuestrados”.

Jártál már Budapesten?,; és ha igen, akkor mi az, ami a legjobban tetszett a városból?

A fesztiválnak köszönhetően lehetőségem volt meglátogatni a várost. Bármennyire csak másfél napot töltöttem, igazolódni láttam azt, amit addig a fényképeken és az ismerősök elbeszélései alapján megismerhettem:  ez a város igazán lenyűgöző. Függetlenül attól, hogy mennyire szép építészetileg, de ami leginkább tetszett az ahogyan a város él, a hangulat ami az utcákat jellemzi, főként Pest egyes kerületeiben. És este a Duna parton sétálni. Nos kötelességemnek érzem, hogy visszatérjek ismét.

És a kedvenc kis része Madridnak? 

Mondhatnám, hogy bármelyik és akkor nem is a tipikus választ adom. Sabina említette, hogy ez a város elviselhetetlen de helyettesíthetetlen. És igazat adok neki. De ha egy helyet kellene említenem: a kerület, ahol a barátokkal találkozunk. Sol-Gran vía-Tribunal tengely, a filmotéka, Vicente Calderón. Ahogy látod ezek viszonylag nagy területeket fednek le. De valójában kettő létezik: a szobám és Nuria kapuja.