El Instituto Cervantes utiliza cookies propias y de terceros para facilitar, mejorar y optimizar la experiencia del usuario, por motivos de seguridad, y para conocer sus hábitos de navegación. Recuerde que, al utilizar sus servicios, acepta su aviso legal y su política de cookies.

Blog del Instituto Cervantes de Budapest

Biblioteca Ernesto Sabato

Entrevista al escritor Jesús Carrasco

carrasco_cervantes

Jesús Carrasco, junto a Dobos Éva, traductora del libro «Intemperie».

  El Instituto Cervantes de Budapest acogió la presentación oficial del libro “Intemperie”, del escritor Jesús Carrasco el pasado mes de abril. En dicha ocasión, formó parte de una mesa redonda junto al escritor argentino Pablo de Santis, quien también presentó la traducción al húngaro de su novela «El enigma de París».

Jesús Carrasco visitó Hungría para  participar en la Feria del Libro, en la cual  formó parte de dos mesas redondas, una de ellas en la sede de la Comisión Europea en Hungría, abordando el tema “Europa desde una perspectiva global”. Asimismo, ofreció dos charlas en universidades locales.

El libro ha sido valedor del premio de mejor libro del año por los libreros de Madrid, traducido a varias lenguas antes de ser editado en España,  y ahora, bajo el título “Kegyetlen idő” los húngaros también podrán disfrutar de esta obra en su propia lengua.

Aprovechamos la ocasión de la visita para hacerle una entrevista, a quien es sin duda una de las revelaciones de la literatura española en la actualidad. Esperemos que la disfruten.

 

¿Cómo nace Intemperie y qué meta te propusiste al escribir la novela?

Nace de la manera más simple y despreocupada: como un ejercicio de escritura. Venía de escribir mucho relato, novelas infantiles y cuentos. Al principio sólo pretendía medirme, saber si sería capaz de concluir una novela medianamente decente. Intemperie es el resultado de ese primer impulso y de mucho trabajo.

Los escenarios en donde se desarrolla la obra  no están situados, ni se identifica de forma precisa el momento en el que se desarrolla la historia, de esta forma la narración gana universalidad aunque el drama relatado y los espacios son netamente hispanos ¿cómo crees que se resuelve esta dualidad?

Cuando leemos y, en general, cuando vivimos, pensamos que necesitamos determinados apoyos o certezas para avanzar. Luego, la realidad, o en este caso la ficción, nos demuestran que es posible moverse con menos asideros. En el caso de Intemperie, pienso que la dualidad a la que te refieres se resuelve de manera natural. Terminas la lectura y descubres que no era tan importante saber dónde o cuándo se desarrolla la historia.

En honor a Gabriel García Márquez, me gustaría transcribir unas palabras que ha dicho en una entrevista y que nos digas cuáles fueron tus clavos, tornillos y bisagras para que Intemperie haya cautivado a tanta cantidad de lectores

 «La escritura de ficción es un acto hipnótico. Uno trata de hipnotizar al lector para que no piense sino en el cuento que tú le estas contando y eso requiere una enorme cantidad de clavos, tornillos y bisagras para que no despierte. Eso es lo que llamo la carpintería”

Estoy absolutamente de acuerdo con el maestro en la intención «hipnotizadora» del escritor. Mi deseo es siempre el de atraer al lector al texto. Intento hacerlo con una historia intensa, mostrando siempre mucho menos de lo que se podría y utilizando la palabra de una manera medida. Estos podrían ser algunos de mis clavos y tornillos.

La huida del niño parece más un acto visceral que un viaje iniciático ¿cómo planteaste su evolución? 

Acompañándolo en su huida. Cuando comencé a escribir el libro yo sabía lo mismo que el niño acerca de lo que le aguardaba tras la siguiente curva del camino, es decir, muy poco o nada. Tras una crisis que me obligó a abandonar el libro durante varios años, tomé algunas decisiones y decidí viajar un poco por delante de él. Solo un poco. No quería matar la historia conduciéndola sí o sí a un final absolutamente cerrado.

Aunque la obra elude cualquier contextualización, el primitivismo, la sequedad rústica y cierta brutalidad con ecos buñuelescos nos invita a situarla en un tiempo y un espacio ¿crees que asociarla a tu Extremadura natal a principios del siglo XX o quizá en la posguerra es una tentación evitable?

Entiendo que el lector quiera «datar» la narración. No sé si esto es evitable o no. En cualquier caso no me parece importante. No era mi intención proponer una ruta, si acaso, un paisaje.

¿El foco en este momento está puesto en Intemperie, has escrito y/o estás escribiendo otras novelas?

Tengo otra novela terminada pero es de esas que se quedan en el cajón. Ahora estoy escribiendo una nueva novela que no sé cuándo voy a terminar y, mucho menos, cuándo se va a publicar. De momento no tengo prisa.

Se te asocia con Delibes y McCarthy ¿con cuál de estas asociaciones te sientes más cómodo?

Me siento más cómodo con McCarthy a pesar de que el mundo de Delibes me es más conocido y próximo. Uno escribe con lo que vive pero también con lo que lee.

¿Puedes contarnos cómo ha sido tu experiencia en Budapest?

Ha sido uno de los viajes más intensos que he hecho con Intemperie. Tanto el Instituto Cervantes como la Embajada de España han sido extraordinariamente acogedores conmigo. Por otra parte la experiencia ha sido muy variada: encuentros con estudiantes universitarios, charlas públicas con otros autores, firmas del libro, contacto con el mundo editorial húngaro así como encuentros personales muy gratificantes. Me voy habiendo hecho poco turismo pero con la sensación de haber vivido unos días inolvidables. Intuyo que no tardaré en volver.

 firma_carrasco

 

A budapesti Cervantes Intézet áprilisban adott otthont Jesús Carrasco, spanyol író “Intemperie” című könyvének bemutatatójának. Ebbol az alkalomból Pablo Santis argentin íróval tartottak egy kerekasztal beszélgetést, akinek az «Enigma de París» címu könyv magyar fordítása is megjelent.
Az író magyarországi látogatása során részt vett a Nemzetközi Könyvfesztiválon, ahol kerekasztal beszélgetést tartottak, többek között az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete szervezésében “Európa globális perspektívából” címmel. Emellett két előadást is tartott egyetemeken.

A madridi könyvárusok az év legjobb könyvének tartják, a spanyolországi megjelenés előtt több nyelven is lefordították, Magyarországon „Kegyetlen idő” néven az olvasók is élvezhetik magyar nyelven.
A látogatás során interjút készítettünk az íróval, aki nem kétség a mai spanyol irodalom egyik legkiválóbb alakja. Reméljük tetszeni fog.

Hogyan született a Kegyetlen idő és mi volt a célod, amikor elkezdted írni a regényt?

A lehető legegyszerűbb, legkézenfekvőbb módon születt: tulajdonképpen stílusgyakorlatként kezdtem. Sok elbeszélést, gyermekregényt és mesét írtam, és kezdetben csak ki akartam próbálni, hogy képes lennék-e egy többé-kevésbé elfogadható regényt írni. A Kegyetlen idő ennek a próbálkozásnak, és természetesen rengeteg munkának az eredménye.

A könyv helyszínei nem konkretizálódnak, sem az ideje, amikor történik, és így a mű egyetemessé válik bizonyos módon, még akkor is, ha az elbeszélt dráma és a terek is tipikusan spanyolok. Erről a kettősségről mi a véleményed?

Amikor olvasunk, és általában, amikor élünk, azt gondoljuk, hogy az előrehaladáshoz szükségünk van valamiféle támaszra, bizonyosságra. Aztán a valóság, vagy ez esetben a fikció, megmutatják nekünk, hogy ezek nélkül is meg lehet lenni, lehet mozogni. A Kegyetlen idő esetében úgy hiszem, hogy az a kettősség, amelyről te beszélsz, természetes módon oldódik fel. Befejezed az olvasást és már nem is annyira fontos, hogy hol vagy mikor is történt az egész.

Gabriel García Márquezre emlékezve, szeretnék felidézni néhány szót, amit egyszer mondott egy interjú során, és szeretném megkérdezni tőled, hogy melyek voltak azok a szögek, csavarok és zsanérok, amelyek segítségével a Kegyetlen idő annyi olvasó szívét meghódította?

 «Az olvasás hipnotikus állapot. Megpróbáljuk az olvasót hipnotizálni, hogy kizárólag és csakis az általad mesélt történetre tudjon figyelni, és ehhez rettentő sok szög, csavar és zsanér kell, hogy nehogy felébredjen. Ezt hívom asztalosmunkának”

Teljesen egyetértek a mesterrel az író hipnotizőri szándékával. A kívánságom mindig, hogy az olvasó a szövegemre figyeljen. Ehhez intenzív történet szükséges, és az, hogy mindig kevesebbet mutassunk annál, amennyit mutathatnánk, és kimérten használjuk a szavakat. Talán ezek az én szögeim és csavarjaim. 

A gyermek szökése inkább amolyan belső késztetésnek, minthogy beavatási útnak tűnik, hogyan tervezted meg ezt a fejlődést? 

 Elkísérvén őt a szökésben. Amikor elkezdtem írni a könyvet, ugyanannyit tudtam arról, hogy mi vár a következő kanyaron túl, mint maga a gyermek, azaz keveset vagy semmit. Egy krízishelyzet következményeként, amely arra késztetett, hogy évekre abbahagyjam a könyv írását, meghoztam néhány döntést, és elhatároztam, hogy néhány lépéssel előbbre megyek nála. De csak néhánnyal. Nem akartam megölni a történetet azáltal, hogy mindenképpen elviszem egy kikerülhetetlen irányba.

Bár a mű kerüli a közvetlen kontextusokba való helyezéseket, a primitivizmus, a rusztikus szárazság és a buñueli visszhangokat sem nélkülöző már-már butalitás arra késztethet minket, hogy azt mégis elhelyezzük térben és időben. Szerinted, ha elhelyezzük azt szülőhelyeden, Extremadurában, a XX. század elején, vagy talán a háború utáni időkben, nagy tévedés lenne?

Értem én, hogy az olvasó “datálni” akarja az elbeszélést. Bárhogy is legyen, számomra ez nem érdekes. Nem tudom, hogy meg lehetne-e ezt kerülni. Nem volt célom, hogy bármilyen utat kijelöljek, vagy akár bármilyen tájat.

A fókusz most a Kegyetlen időn van, más regényeket is írtál vagy talán írsz most?

Már befejeztem egy másik regényt is, de az marad a fiókban. Most egy újabbat írok, és nem tudom még, mikor leszek készen vele, és azt még kevésbé, hogy mikor fog majd megjelenni. Én most nem sietek. 

 Hasonlítanak téged Delibeshez és Mccarthy-hoz, kihez érzed magad közelebb?

McCarthy-hoz közelebb érzem magamat, annak ellenére, hogy Delibes világát jobban ismerem és az is közel áll hozzám. Az ember arról ír, ami körülveszi, de arról is, amit olvas.

Mesélj nekünk a Budapesten szerzett tapasztalaidról?

A Kegyetlen idővel tett utazásaim közül az egyik legintenzívebb volt. Úgy a Cervantes Intézet, mint a Spanyol Követség rendkívül vendégszerető volt velem. Ugyanakkor a tapasztalatok nagyon különbözőek: egyetemi hallgatókkal való találkozások, szerzőkkel való nyilvános beszélgetések, dedikálások, kapcsolatok a magyar kiadókkal, valamint nagyon sokat adó személyes találkozások. Turizmusra ugyan nem nagyon volt időm, de felejthetetlen napok voltak ezek mégis. Úgy érzem, nemsokára visszatérek ide.

Comparte esta entrada

Twitter Facebook Google+ LinkedIn Del.icio.us Tumblr Del.icio.us

Un comentario a «Entrevista al escritor Jesús Carrasco»

  1. […] dejo aquí una breve entrevista con el autor, Jesús Carrasco, cuando viajó a Budapest para presentar su […]

Deja un comentario

  • Twitter
  • Facebook
  • Correo electrónico
  • RSS

Budapest_blog
Dirección / Cím:

Vörösmarty utca 32
1064  Budapest

Horario / Nyitvatartás:
Lunes-Martes: 10.00 a 14.00 h / Hétfő-Péntek: 10:00-14:00
Miércoles-Jueves: 15.00 a 19.00 h / Szerda-Csütörtök: 15:00-19:00
Viernes: 15.00 h a 18.00 h / Péntek: 15:00-18:00

Dos sábados al mes. Consultar página web / Illetve szombatokon, havonta két alkalommal, ami a weboldalunkon érhető el.

Contacto / Kapcsolat:
Tel.:+ 36 1 354 36 74
bibbud@cervantes.es

Agradecemos a la artista plástica argentina Minnie Valero su autorización para incluir su obra National Gallery en la cabecera de nuestro blog. /
Köszönjük az argentin képzőművésznek, Minnie Valeronak, hogy engedélyével megjelentethetjük National Gallery alkotását blogunk fejlécén.

© Instituto Cervantes 1997-2021. Reservados todos los derechos. bibbud@cervantes.es