Blog del Instituto Cervantes de Budapest

¿Qué es poesía?, dices mientras clavas

en mi pupila tu pupila azul.

¿Qué es poesía? ¿Y tú me lo preguntas?

Poesía… eres tú.

Gustavo Adolfo Bécquer.

Cada vez que leemos un buen poema, diferentes emociones se adentran en nuestra alma y se instalan en sus recovecos más profundos. Son pocas las personas que saben darle voz a esa emoción y explicar el porqué se ha generado en su interior. Muchos lectores la sienten, pero no saben verbalizar la razón por la cual ese verso o ese poema les ha cautivado.

No nos engañemos, la lectura de un poema es un reto. Está hecha para valientes. Lectores con coraje que se enfrentan a una construcción verbal compleja con muchas posibilidades comunicativas. Eso sí, TODAS las personas tenemos en nuestro interior la “llave” de acceso al verso y no lo sabemos. Como dice el verso que le da nombre a estos encuentros: «Poesía eres tú». La poesía está dentro de ti. No nos damos cuenta, pero el sentido estético que necesitamos para enfrentarnos a este reto no es más que “ese algo” que nos despierta la “poesía” que se esconde en un hermoso atardecer, cuando observamos la luz que se filtra entre las hojas de un árbol en una cálida mañana de primavera  o , incluso, cuando se instala la sonrisa de un niño en nuestro corazón. La magia poética vive en nuestro interior y no nos damos cuenta.

Si eres de los que saben valorar la belleza de estos “tesoros cotidianos”, este encuentro está hecho para ti.

Si eres un lector valiente…¡NO LO PIENSES MÁS Y VENTE!

Lola Fabián, coordinadora de los Encuentros de poesía

Más información en el siguiente enlace
 

Mindahányszor olvasunk egy jó verset, érzések veszik birtokukba szívünket és fészkelik be magukat minden porcikánkba. Kevés olyan ember van, akik képes szavakba önteni ezeket az érzelmeket és megmagyarázni a feltámadt  miérteket. Sok olvasó érzi ezeket,  de nem tudják kifejezni, miért ejti rabul őket ez vagy az a vers.

Ne is áltassuk magunkat, a versolvasás kihívást jelent. A bátraké a szerencse. Vakmerőek olvasóink, akik  megküzdenek egy-egy öszetett mondatszerkezettel, amely különböző üzeneteket hordozhat. Viszont, és ez a jó hír, MINDEN ember rendelkezik a  bensőnkhöz vezető  “kulccsal”, csak nem mindannyian vagyunk ennek tudatában.  Mint ahogyan a vers is mondja, mely ezen összejövetelek címét is adja: “A költészet te vagy”. A költészet benned van. Nem is vesszük észre, de az esztétikai érzék, mely szükséges ahhoz, hogy megbirkózzunk ezzel a kihívással, nem más, mint “valami”, amit pont a  “költészet” ébreszt fel bennünk. Ugyanaz az érzés, mint amikor egy gyönyörű naplemente, a fény, mely a leveleken átdereng egy meleg tavaszi reggelen, vagy amikor egy gyermek mosolya eléri a lelkünket. A versek varázslata bensőnkben lakozik, anélkül, hogy tudnánk róla.

Ha azok közé tartozol, akik értékelni tudják ezeknek a “mindennapi kincseknek” a szépségét…., akkor itt a helyed, ezeken a találkozókon.

Ha azok közül való vagy, akik libabőrösek lesznek egy szép vers hallatán….akkor itt a helyed, ezeken a találkozókon.

Ha bátor olvasó vagy…NE IS GONDOLKOZZ TOVÁBB, GYERE EL!

Lola Fabián, A  Költészeti találkozók koordinátora

További információkhoz klikkeljen  erre a linkre!

Ayer tuvimos un interesantísimo encuentro en el Club de lectura; fueron muchas las interpretaciones  y opiniones que se intercambiaron acerca del libro “El túnel” de Ernesto Sabato. Poco a poco, todos los participantes nos fuimos metiendo en la mente de Juan Pablo Castel, el pintor que comienza la obra confesando que  mató a una mujer.

El tema dio para el debate y esperamos que así sea el siguiente encuentro, el día 30 de abril, a las 18:00 h. en donde hablaremos del libro “El lápiz del carpintero” de Manuel Rivas; y por último, el 28 de mayo “Historias desaforadas” de Adolfo Bioy Casares.

Quienes quieran participar en el encuentro del 28 de mayo, todavía tienen tiempo de inscribirse hasta el 2 de abril.

Más información en:  http://ow.ly/v3ilm

Tegnap egy nagyon érdekes Olvasóklub került megrendezésre; rengeteg hozzászólás és vélemény hangzott el Ernesto Sabato „Az alagút” című könyvével kapcsolatban. Lépésről lépésre mi, a résztvevők is közelebb kerültünk Juan Pablo Castel gondolatmenetéhez, a festőéhez, aki azzal kezdi művét, hogy beismeri: megölt egy nőt.

Adott volt a téma a megvitatásra és reméljük, hogy a következő találkozás alkalmával, április 30-án 18 órakor Manuel Rivas „El lápiz del carpintero”; és zárásul május 28-án Adolfo Bioy Casares „Historias desaforadas” művéről is hasonlóan fogunk elbeszélgetni.

 Aki részt szeretne venni a május 28-i találkozáson, április 2-ig még van ideje jelentkezni.

További információk: http://ow.ly/v3ilm

Budapest según nuestros visitantes

El día 19 de marzo a las 16:00 h,  recibimos  la visita de aproximadamente 50 alumnos del Instituto de Educación Secundaria, I.E.S. El Palmeral de Orihuela, acompañados por 3 profesores.

Aprovechamos la visita para darles una pequeña charla en la biblioteca Ernesto Sabato, acerca de los recursos con los que contamos,  la obra del escritor que le da nombre,  así como la importante labor que desarrollan las bibliotecas pertenecientes a la RBIC en el exterior.
Finalmente, les pedimos que nos definan la ciudad de Budapest en una sola palabra y aquí tenemos el resultado en esta interesante nube.

Március 19-én 16 órakor az El Palmeral de Orihuela-i I.E.S.középiskola  50 tanulója tett látogatást 3 tanár kiséretében.

A látogatás alatt rövid bemutatkozás keretében megismerkedhettek az Ernesto Sabato könyvtárral és állományával, az író munkásságával, akiről a könyvtárat elnevezték.
Zárásul megkértük a diákokat, hogy egy szóval írják le, mit jelent nekik Budapest, mint város. Az eredményt ebben az érdekes felhőben láthatjátok.

Carlos Navarro y José Alejandro González en la antigua estación de Józsefváros

El documental “La encrucijada de Ángel Sanz Briz” está dirigido por José Alejandro González, profesor de Cpa Online de Realización y Operador de Cámara y miembro del Departamento de Proyectos. El mismo, tratará de la vida de Ángel Sanz Briz -un diplomático español que fue destinado a Hungría en la época de la Segunda Guerra Mundial.  El audiovisual se encuentra actualmente en su primera fase de producción, luego de haber rodado en Budapest  y continuará sus filmaciones en Madrid, Zaragoza y Jerusalén.  En dicho audiovisual, se recogen  testimonios de supervivientes como Iván Harsanyi y Jaime Vandor (ambos salvados por Ángel Sanz Briz) así como el de Gyorgy Kerekes (superviviente de cuatro campos de concentración nazis).

José, luego de muchos años de silencio, se han realizado recientemente algunos documentales acerca de la figura de Sanz Briz. ¿Qué nuevo punto de vista nos va a aportar el documental  que estás rodando actualmente “La encrucijada de Ángel Sanz Briz”?

Este va a ser un documental más cercano con la imagen de Ángel Sanz Briz. El espectador va a poder conocer a una persona en su faceta más humana, más familiar. Detrás de la imagen de un embajador (Encargado de negocios en 1944), nos vamos a encontrar con ese padre de familia, que sabe compaginar las obligaciones de su cargo, con su propia familia y el personal de la legación en las duras circunstancias que marcan las guerras.

Para mí es muy importante el testimonio de los supervivientes. La única forma de hacernos a la idea de lo que pasó en esos 10 meses trágicos en Budapest, solo nos la pueden proporcionar los pocos supervivientes que quedan con vida.  Este documental, pretende ser además, un homenaje de la ciudad de Zaragoza (su ciudad natal) a uno de sus hijos más ilustres e importantes.

¿Qué te motivó a emprender este proyecto?

Me apasiona la historia y la segunda guerra mundial especialmente. Hace una década que vengo interesándome por la figura de Ángel Sanz Briz y su gesta en Budapest. A lo largo de estos años, me he encontrado con un ser increible, de una personalidad arrolladora en la vida personal y profesional. Basta con recordar su labor diplomática, en la que se incluye la salvación de los campos de concentración y exterminio, de cerca de 6000 judíos en Budapest.

Digno de tener su propio documental.

¿Nos puedes explicar por qué elegiste ese título?

Yo creo que a lo largo de los meses que Ángel Sanz Briz se dedicó a la salvación de judíos, se tuvo que enfrentar a un dilema, a una encrucijada. Por una parte, él estaba a las órdenes del gobierno español de Franco. No debemos olvidar nunca, que era un representante del gobierno de España. Y la decisión de España con respecto a los judíos en la cuestión de los campos no quedaba clara. (Recordemos que no se sabía con certeza qué ocurría dentro de los campos de concentración, todo eran meras especulaciones, muchas de ellas bastante fundadas) Lo que sí se conocía, era lo que ocurría en los pueblos de Hungría y las calles de Budapest. Pero España no se decidía a tomar parte, condicionada por sus relaciones con el régimen de Hitler.

Bajo este clima, Ángel Sanz Briz fue testigo de los abusos y las atrocidades que se cometían por parte de los cruzflechados. Y debido a su carácter humanitario se encontró en esta encrucijada. El sintió que debía adoptar una decisión. Moralmente realizó una serie de acciones que, de no hacerlas, habrían provocado que miles de judíos acabaran en los campos de exterminio de Auschwitz y Birkenau, abocándolos a una muerte casi segura. Afortunadamente tomó la decisión acertada.

¿Por qué estuvo tantos años oculta la historia de Ángel Sanz Briz?

El primero que la mantuvo oculta fue el propio Ángel Sanz Briz. A él no le gustaba hacer ostentación de lo que hizo. Fue un hombre generoso y modesto.  Estaba convencido de que, lo que hizo era su deber como ser humano. Es más, su propia familia no lo sabía, hasta bien avanzados los años. Poco a poco, se fueron enterando de los hechos, empezando por Adela Quijano (su mujer).

Todo ello se mezcla con las relaciones entre España y los países árabes. A Ángel Sanz Briz se le concede el título de Justo entre las naciones por parte del gobierno de Israel en 1967. El pide permiso al gobierno español para recogerlo, el cual le «recomienda no recogerlo» debido a las acciones diplomáticas que estaba llevando a cabo España con algunos países árabes. Como buen embajador que era, en esos momentos, acata «la recomendación». A partir de ese momento, silencio total. Hasta que surge, en 1980, el libro de Diego Carcedo «Un español frente al holocausto» que vuelve a sacar a la luz toda esta historia y cuando España reestablece relaciones diplomáticas con Israel, unas de estas acciones es la restitución del título de Justo entre las naciones. Y hasta ahora.

¿Has pensado, o te han ofrecido editar un libro con toda la información recogida?

Yo me dedico a mostrar en imágenes los testimonios de todas las partes. Soy director de documentales. Mi ámbito de trabajo es la imagen. Además, considero que hay suficiente información recogida en los libros publicados hasta la fecha. Lo que no descarto, es ampliar más contenidos por medio de las nuevas tecnologías de la información. Las redes sociales y el entorno web, te ofrece un campo inmenso para poder seguir manteniendo la llama viva de Ángel Sanz Briz.

¿El rodaje en Budapest fue realizado según vuestra planificación o hubo algunos cambios, sobre la marcha del rodaje? Si fue así, ¿cuáles fueron los motivos?

Ha sido un rodaje perfecto. Yo creo que en todos los años que llevo de profesión, jamás he tenido un rodaje más satisfactorio. Y para ello lo mejor es rodearse de grandes profesionales. Aquí tengo que destacar a Erzsebet Dobos, a la que yo considero la mayor experta sobre Ángel Sanz Briz de Hungría. Ella me ha ayudado a conocer nuevos aspectos sobre el diplomático. Y por supuesto, tengo que poner en lo más alto a la productora I´m film. Ellos se han encargado de toda la logística de la producción audiovisual en Budapest. Tanto Judith Csernai, como Zsofia Varszegi y la incombustible Linda Bierge han sido un regalo para mí. Y detrás de la cámara, Carlos Navarro, que se ha dejado guiar por mí, y se ha impregnado de esta historia. Tengo que agradecer las facilidades que las instituciones nos están poniendo, y sobre todo, la generosidad de todos y cada uno de los entrevistados. Sin ellos esto no sería posible y perdería su sentido.

¿Dónde se encuentra la correspondencia diplomática original entre Ángel Sanz Briz y el Gobierno de España?, ¿tuvieron acceso a ella?

Se encuentra en el Ministerio de Asuntos Exteriores y es de fácil acceso. Durante unas décadas estuvo muy desordenada, los legajos se encontraban almacenados, sin control. Tuvieron que ir el profesor emérito de universidad de Pecs, Ivan Harsanyi (uno de los salvado por Ángel Sanz Briz) y Diego Carcedo, posteriormente, a redescubrir estos documentos.

Luego de haber entrevistado en persona, testimonios de supervivientes, familiares y allegados a Sanz Briz, podrás hacerte una idea más clara de su personalidad. ¿Nos podrías definir algunos rasgos?

Lo he dicho siempre y me reafirmo en este concepto. Ángel Sanz Briz era la clara definición de una persona buena, llena de valores, compromiso y decisión. Después de todo lo que vivió en esa época y en medio de la II Guerra Mundial, expuso su carrera diplomática e incluso su propia vida por salvar otras vidas humanas. Actos de este tipo, hablan ya por si solos de cómo era Ángel Sanz Briz.

¿Qué fue lo que más te emocionó desde que pusiste un pie en este proyecto?

No me puedo quedar con un solo elemento. Pero realmente los testimonios de los supervivientes me han impresionado. Cuando realicé la entrevista Jaime Vandor en Barcelona, el equipo de rodaje y yo mismo, nos quedamos sin habla durante la entrevista. Me impresionó mucho el testimonio de Gyorgy Kerekes, superviviente de cuatro campos de concentración.

Emociona mucho ver los escenarios de los hechos y los lugares de homenaje. Me quedo con dos imágenes, la de los miles y miles de nombres de judíos fallecidos escritos sobre las paredes del Museo de holocausto de Budapest y la de las lápidas que se encuentran en el interior del recinto de la Gran Sinagoga. Todas tienen la misma fecha de fallecimiento, 1945.

Y por último ¿cuándo está previsto el estreno del documental?

Tenemos la previsión de mayo o junio. Depende de las «ventanas de exhibición» que estén interesadas en la emisión del mismo.

Es mi deseo que este mismo año 2014 se pueda ver en Budapest, y contribuir así, a los actos del 70 aniversario de estos acontecimientos.

Muchas gracias por haber respondido a estas preguntas.

Az Ángel Sanz Briz válaszút előtt a címszereplő spanyol diplomata és embermentő életét dolgozza fel, aki a második világháború idején teljesített szolgálatot Magyarországon.  A dokumentumfilm rendezője José Alejandro González, a spanyol Audiovizuális Művészetek Központjának rendező-operatőr szakos tanára. A filmet nemrég kezdték forgatni: a Budapesti jelenetek után Madridban, Zaragozában és Jeruzsálemben forgat a stáb. A filmben megszólalnak Harsányi Iván és Jaime Vándor túlélők, akiket Ángel Sanz Briz mentett meg, továbbá Kerekes György, aki négy náci koncentrációs tábort is túlélt. 

José, oly hosszú idő után végre készülnek dokumentumfilmek Ángel Sanz Briz alakjáról. Milyen új szempontot kap a néző a mostani dokumentumfilmed által?

A dokumentumfilmemben megpróbálok a lehető legközeleb kerülni Ángel Sanz Briz személyiségéhez. A nézők végre megismerik a történelmi alakot, mint magánembert. A nagykövet alakja mögött, aki 1944-ben vette át a hivatalát, megismerünk egy családapát, akinek össze kellett egyeztetnie a munkáját a családi életével, miközben kemény háborús időkben látta el feladatait a követség falai mögött. Számomra nagyon fontosak a túlélők vallomásai. Ha meg akarjuk ismerni, mi is történt voltaképpen Budapesten ebben a szörnyű tíz hónapban, akkor csak a kevés még ma is élő szemtanú elbeszélésére támaszkodhatunk. Ebben a dokumentumfilmben mások mellett a dipolmata szülővárosa, Zaragoza is tiszteleg leghíresebb szülöttjének emléke előtt.

Mi motivált abban, hogy nekiláss ennek az ötletnek a megvalósításához?

Nagyon érdekel a történelem, különösen a második világháború időszaka. Ángel Sanz Briz alakja és budapesti tevékenysége már több, mint egy évtizede foglakoztat. Az elmúlt évek kutatásai során egy hihetletlen alakot ismertem meg, egy az emberi és szakmai  kapcsolataiban is lenyűgöző személyiséget. Elegendő a diplomáciai tevékenységére gondolunk, amely során több mint 6000 zsidót mentett meg a koncentrációs táboroktól és a biztos haláltól.  Megérdemli, hogy egy külön dokumentumfilmet szenteljünk neki.

Miért választottad ezt a címet?

Biztos vagyok benne, hogy abban a két hónapban, amit  zsidók megmentésével töltött Ángel Sanz Briz, súlyos döntéseket kellett hoznia, válaszút előtt állt. Egyfelől a spanyol kormánynak tartozott engedelmességgel, ne feledjük, hogy a spanyol kormány képviseletében teljesített szolgálatot. És Spanyolországnak nem volt világos állásfoglalása a koncentárciós táborokat illetően. (Emlékezzünk, hogy senki sem tudta, mi is zajlik pontosan a táborokban, mindenki csak feltételezett, amint később kiderült, megalapozottan.) Ismert volt viszont, hogy mi zajlik a magyar falvakban és Budapest utcáin. Spanyolország azonban ettől távol akart maradni, ismeretes volt a náci rezsimmel való viszonya. Ebben a közegben Ángel Sanz Briz szemtanúja volt a nyilaskeresztesek hatalommal való visszaélésének és a rémtetteiknek. Emberszeretetete állította válaszút elé, tudta, hogy nagy döntés előtt áll. Ha ő akkor nem az erkölcs parancsának engedelmeskedik, hanem másként cselekszik, az zsidók ezreinek deportálását eredményezte volna, akik Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborában a majdnem biztos halállal néztek volna szembe. Szerencsére jól döntött.

 ¿De miért volt olyan sokáig rejtve Ángel Sanz Briz története a nyilvánosság elől?

 Elsősorban maga Ángel Sanz Briz akarta így, nem szeretett  volna szenzációt csinálni abból, amit tett. Szerény és nagylelkű férfi volt. Meggyőződése volt, hogy amit tett, erkölcsi kötelessége volt. Sőt, a saját családja előtt is hosszú éveken keresztül titkolta tetteit. Aztán a történtek szép lassan napvilágra kerültek, először a feleségének, Adela Quijanonak köszönhetően.

Ezt még tovább szinezi Spanyolországnak az arab országokkal való kapcsolata. 1967-ben az izraeli kormány   Világ Igaza kitüntetést ítélt oda Ángel Sanz Briznek, aki engedélyt kér a spanyol kormánytól, hogy a kitüntetést elfogadhassa. A kormány javaslatára végül elutasítja azt, tekintettel Spanyolország és némely arab ország diplomáciai viszonyára. Mivel ő kiváló diplomata volt, természetesen engedett a kormány „javaslatának”. És ettől a pillanattól kezdve teljes a csönd, Diego Carcedo Egy férfi, aki szembenézett a holokauszttal című könyvének 1980-as megjelenéséig.  Ebben a könyvben került nyilvánosságra maga a történet, és mikor Spanyolország helyreállítja diplomáciai kapcsolatait Izraellel, ennek keretében a kitüntetést végül poszthumusz átadták.

¿Gondoltál már rá, hogy a birtokodban lévő ismereteket könyv formájában is megjelentesd? Esetleg kaptál ajánlatot valamely kiadótól?

Én azzal foglalkozom, hogy képek formájában fejezzem ki mások tanúvallomásait. Dokumentumfilmes vagyok, az én szakterületem a vizualitás.  De egyébként is meggyőződésem, hogy a témában eddig megjelent könyvek  kellő mennyiségű információt tartalmaznak. Foglalkoztat ellenben, hogy az információs forradalom új eszközeit is felhasználjam a részletek publikálására. A közösségi oldalak és az egész internet végtelen teret nyújt arra, hogy Ángel Sanz Briz neve ne merülhessen feledésbe.

 A Budapesti felvételek elkészítésekor sikerült  tartani magatokat az elképzelésekhez, vagy volt, ami miatt kénytelenek voltatok átírni a munkamenetet? Ha volt ilyen, mi volt az?

A filmfelvétel tökéletesen sikerült. A pályámon eltöltött évek alatt nem emlékszem ennél jobban sikerült forgatásra. Ehhez nagyszerű szakemberek vettek körbe. Kiemelném Dobos Erzsébetet, aki Ángel Sanz Briz legnagyobb magyarországi szakértője és új szempontokkal gazdagította ismereteimet a nagykövetről. A legjobbakat tudom elmondani a dokumentumfilm produceréről, az I’m film produkciós irodáról. Magukra vállalták a forgatás egész megszervezését és logisztikai teendőit. Csernai Judit, Várszegi Zsófia és a pótolhatatlan Bierge Linda  munkája felbecsülhetetlen  volt számomra. Carlos Navarro pedig a kamera mögött segítette munkámat, hagyta hogy vezessem őt és hogy történet magával ragadja. Ezúton is szeretném megköszönni a támogatást, amit Csernai Judit cége biztosított a forgatócsoportnak és köszönöm mindenki nagylelkűségét, különösen a filmben megszólaló túlélőkét. Nélkülük ez nem jöhetett volna létre, értelmet adtak a munkánknak.

Hol található az eredeti dokumentum Ángel Sanz Briz diplomáciai kinevezéséről? Sikerült hozzáférnetek? 

A spanyol külügyminisztériumban található és könnyű hozzáférni. Néhány évtizeden keresztül nagy volt ott a rendetlenség, az aktákat egymás hegyén-hátán tárolták. Végül Harsányi Iván pécsi professzor emeritusz, (aki egy az Ángel Sanz Briz által megmentett emberek közül) és később Diego Carcedo  utaztak oda rendbetenni az iratokat.

Interjút készítettél Ángel Sanz Briz hozzátartozóival, családtagjaival és túlélők vallomásait hallgattad végig, kialakíthattál magadban egy személyes képet róla.  Milyennek írnád őt le?

Mindig is ezt állítottam, de csak megerősödött a meggyőződésem:  Ángel Sanz Briz egyértelműen egy nagyszerű, erényes ember volt, elkötelezett és nem megalkuvó. A második világháborúnak ebben a szörnyű korszakában tette kockára nem csak a diplomáciai karrierjét, de a saját életét is, hogy mások életét megmenthesse. Magában ez a cselekedet mindent elmond Ángel Sanz Briz jelleméről.

¿Mi volt az, ami a legjobban megérintett, amióta nekiláttál ennek a munkának a megvalósításához?

Nem tudnék egy részletet kiemelni. A túlélők vallomásai valóban nagyon mélyen  megérintettek. Amikor Jaime Vándorral készítettük a felvételeket Barcelonában, a forgatócsoport és én is szótlanul hallgattuk végig az egész interjút. Kerekes György vallomása, aki négy koncentrácis tábort is túlélt, szintén mély benyomást gyakorolt rám. Felkavaró látni az eredeti helyszíneket és az emlékhelyeket is. Két kép erősen él bennem: az egyik a többezer zsidó áldozat neve  a falon  a budapesti Holokauszt Emlékközpontban, a másik a Dohány utcai zsinagóga belsejében lévő emléktáblák. A halálozási évszám mindegyiken 1945.  

Végezetül hadd kérdezzem meg, mikorra várható a dokumentumfilm bemutatója?

Előreláthatóan májusban vagy júniusban. Attól függ, hogy a bemutató cégek mikor találják alkalmasnak az időt. Az én személyes vágyam, hogy a film 2014-ben eljusson Budapestre is, ezáltal hozzájárulva a Holokauszt 70. évfordulójához. 

 Nagyon köszönöm az interjút!

Ignacio Pilone es Licenciado en Música, especializado en Dirección de Orquesta por la Universidad de Música de Bucarest, además de haber realizado un Postgrado en Dirección de Orquesta en la Universidad de Música y Arte Escénico de Viena.

Actualmente es director asistente del Teatro Solís de Montevideo en sus temporadas líricas; en 2010 hizo su debut como director de ópera en dicho teatro al frente de la Orquesta Filarmónica de Montevideo y el Coro del SODRE. Es director del Coro de Cámara del Museo del Ferrocarril de Madrid desde 2006 y director del Coro del proyecto Ópera XXI desde sus inicios en 2007.

Con el Coro de la Fundación RENFE ha visitado Budapest en diciembre de 2012, donde ofrecieron un repertorio de música española y sudamericana, con textos de poetas de la lengua castellana y obras en euskera, catalán y gallego.  Un año después  -el pasado 11 de diciembre- Ignacio recibió un importante reconocimiento por su trayectoria: el Premio «100 Latinos Madrid». Este premio valora tanto la integración de los candidatos como su excelencia profesional.  Algunos de los premiados más ilustres de ediciones precedentes son: Mario Vargas Llosa, Ernesto Alterio, Alaska, Radamel Falcao y Jorge Drexler, entre tantos otros.

La primer pregunta está relacionada con un acontecimiento reciente de tu biografía: ¿Qué significó para ti recibir el premio “100 latinos en Madrid”?

Le verdad fue un reconocimiento que no esperaba, y creo que por eso fue tan emocionante: un día recibes una llamada telefónica donde te dicen que has sido seleccionado para recibir un premio e  imagínate, es una sorpresa más que agradable. Además, cuando realizas una actividad profesional donde los reconocimientos y premios son importantes (para bien o para mal…), entonces una distinción como esta adquiere mayor significado.

¿Cuándo nació tu vocación por la música?

Es difícil precisar un momento más o menos exacto… Desde que recuerdo siempre me sentí atraído por la música y me produjo curiosidad, aunque recién en mi adolescencia tomé la decisión de dedicarme profesionalmente a la música.

¿Por qué escogiste especializarte en Dirección de Orquesta?

Al principio llegué a la música a través del piano, que es mi instrumento. En el momento que decidí hacerme músico profesional también sentía que ser pianista era un trabajo bastante solitario; todo lo contrario de la Dirección de Orquesta que es esencialmente formar parte de un equipo. Además es todo un reto artístico e intelectual ponerse al frente de un grupo de músicos para guiar la interpretación.

¿En qué momento de tu carrera decidiste emigrar de Uruguay?

Eso lo tuve claro desde el primer momento: los grandes centros de enseñanza y actividad musical están en Europa y Estados Unidos, y creo que es una ambición lógica de músico profesional llegar a estar en ellos. También sigue siendo una realidad que el nivel de actividad musical (y cultural en general) es más rico y amplio en estos países.

¿Qué lugar crees que ocupa la música en la cultura hoy?

Sin duda la música ocupa un lugar fundamental en la cultura de hoy, está en primer plano, como por otra parte creo que ha sucedido siempre. Ahora, la cuestión quizás debería ser qué tipo de música ocupa qué sitio en la cultura actual…

¿Cuál crees que es la clave de comunión de un músico y su  audiencia?

¡Qué buena pregunta! Esa comunión es la propia esencia de la música, es la comunicación misma donde participan todos: el compositor, los intérpretes, el público… Pero para mí sigue siendo un misterio; seguramente hay muchos factores que inciden en la conexión entre el músico y su público a través de una obra musical, pero cuando llega el momento y te encuentras sobre el escenario, por mucho que lo hayas preparado y que hayas previsto cómo se van a dar las cosas, nunca sabes con certeza qué va a pasar. Cuando se da la comunicación es mágico, porque entonces “hay música”.

Cuéntanos cómo fue tu experiencia en Budapest

El concierto que realizamos en Budapest fue una experiencia emocionante y muy gratificante; era mi primer concierto en Budapest, y hacerlo en ese entorno, en una iglesia que suena bien, con un público atento y entregado, con un repertorio tan característico como es el de la Navidad, y además hacerlo con gente con la que colaboro y trabajo desde hace tanto tiempo hizo que fuera un evento especial y hermoso. Budapest es una ciudad con una gran tradición musical, y eso para nosotros significaba un compromiso importante, que deseábamos saliera bien, y así fue: se creó con el público ese momento mágico, ese puente de comunicación, esa comunión de la que hablábamos antes, y “hubo música”.

¿Encuentras en orquestas húngaras alguna impronta particular?

No la conozco lo suficiente como para pronunciarme al respecto. En cualquier caso me consta la excelencia de sus secciones de cuerda.

¿Cuál es tu compositor húngaro favorito?

Bela Bartok sin duda, que además lo considero una de las más grandes figuras de la música universal, por lo que a mí respecta al mismo nivel que personalidades como Brahms, Debussy, Verdi, Wagner o Richard Strauss.

¿Expectativas para el futuro?

Para el futuro más inmediato estoy comprometido y trabajando en diversos proyectos, en su mayoría relacionados con el teatro lírico, que espero lleguen a buen puerto. Estos primeros meses del año estaré dedicado casi exclusivamente a la ópera, aunque también habrá tiempo para conciertos corales, en España y otros países europeos. La gran expectativa que seguramente compartimos todos los músicos, es ser cada vez mejores artistas, mejores profesionales, y tomar parte en iniciativas artísticas estimulantes que nos exijan lo mejor de nosotros mismos.

Muchas gracias por haber contestado nuestras preguntas

Ignacio Pilone 100 LATINOS Madrid-díjjal tüntették ki

Ignacio Pilone a Bukaresti Zeneművészeti Egyetem karvezető szakán szerzett diplomát, később a Bécsi Zenei és Előadóművészeti Egyetemen doktorált karvezetésből.

Jelenleg a montevideoi Solís Színház zenei rendezője a zenei idényben, ugyanebben a színházban 2010-ben pedig operarendezőként is bemutatkozott a Monteviedoi Filharmonikusok és az uruguayi rádió, a SODRE kórusát vezetve. A madridi Vasúttörténeti Múzeum kamarakóusának vezetője és 2007-es indulása óta az Opera XXI Projekt kórusát is irányítja.

A RENFE Alapítvány kórusával 2012. decemberében Budapestre látogatott, ahol  spanyol, katalán, baszk és gallego nyelveken írt verseket adtak elő, spanyol és latin-amerikai zenei aláfestéssel.

Egy évvel később, tavaly december 11-én Ignacio Pilone fontos elismerést kapott életművéért: a 100 LATINOS Madrid-díjat. Ez a díj nem csak a szakmai kiválóságot, hanem a társadalmi szerepvállalást is díjazza. A díjat korábban Mario Vargas Llosa, Ernesto Alterio, Alaska, Radamel Falcao, Jorge Drexler és más hírességek is elnyerte.

Először is egy közelmúltbeli eseményről kérdezlek: Mit jelet számodra, hogy a 100 LATINOS Madrid-díjjal tüntettek ki?

Igazság szerint nem számítottam erre kitüntetésre, épp ezért nagyon megérintett. Egyszer csak kaptam egy telefonhívást, hogy kiválasztottak egy rangos elismerés díjazottjai közé, nagyobb nem is lehetett volna a meglepetésem. És ha olyan szakmát űzöl, amiben –hogy ez jó vagy nem jó, az más kérdés, de-  nagyon számítanak az elismerések, akkor egy ilyen kitüntetésnek nagyon nagy a jelentősége az ember életében.

Mikortól éreztél elhivatottságot a zenei pályára?

Nem tudnék pontos időpontot megjelölni…hiszen amióta az eszemet tudom, vonzódtam a zenéhez és mindig is foglakoztam vele, noha csak kamaszkoromban döntöttem el, hogy hivatásos zenész szeretnék lenni.

És miért éppen karvezetésre szakosodtál?

Először zongoráztam, ez az én hangszerem. De amikor úgy döntöttem, zenész szeretnék lenni, egyszersmind arra is rájöttem, hogy a zongorista munkája nagyon magányos tevékenység, tökéletes ellentéte a karmesterének, aki egy nagy együttes részét képezi. Emellett igazi  szellemi és művészi kihívás odaállni egy csapat zenész elé és irányítani az egész művet.  

Pályád mely pontján határoztad el, hogy Uruguayon kívül szeretnél élni?

Ezt a kezdetektől tudtam: a zenei  élet és az oktatás nagy központjai mind az Egyesült Államokban vagy Európában vannak és azt hiszem, minden zenész  arra törekszik, hogy  előbb vagy utóbb eljusson ezekre a helyekre és ott dolgozzon. A zenei és általában a kulturális élet még mindig színvonalasabb ezekben az országokban.

Szerinted ma milyen szerepet tölt be a zene a kulturális életben? 

Kétségtelenül alapvető fontosságú,  de úgy gondolom, ez mindig is így volt. A kérdés sokkal inkább az, hogy milyen zene foglal el milyen helyet.

Mi a titka annak, hogy a zeneművész és a hallgatóság között lelki közösség alakulhasson ki?

Nagyszerű kérdés! Ez a lelki közösség a titka a jó zenének, maga a kommunikáció, amiben mindenki részt vesz: a zeneszerző, a zenészek és a közönség. Számomra még mindig talány, hogy mik az összetevői, mitől alakul ki ez a különleges kapcsolat egy zenemű közvetítésével. Mikor elérkezik a pillanat, te ott állsz a színpadon és bármilyen pontosan eltervezted is, mi hogyan legyen, sosem tudhatod biztosan, mi fog pontosan történni. De amikor a „kapcsolat” létrejön, az maga a zene és ez varázslatos!

Mesélj egy kicsit a budapesti élményeidről!

A koncert, amit Budapesten adtunk, nagyon felemelő és kitüntető élmény volt. Ez volt az első budapesti fellépésünk és az, hogy ez ilyen környezetben valósulhatott meg, egy jó akusztikájú templomban, ahol értő és figyelmes közönség hallgat, olyan jellegzetes repertoárral, mint a karácsonyi, valamint, hogy olyan emberekkel dolgoztam, akikkel hosszú ideje működöm együtt, mind hozzájárult ahhoz, hogy gyönyörű és különleges legyen ez az alkalom. Budapestnek nagyon nagy zenei hagyománya van,ezért ez az esmény nagy találkozást jelentett számunkra, reméltük, hogy jól sikerül és így is történt. A varázslatos pillanat bekövetkezett, a kapcsolat létrejött a közönséggel, az a közösség, amiről beszéltünk, tehát igazi zenét játszottunk.

Milyen benyomást tettek rád a budapesti zenekarok?

Noha nem ismerem kellő mélységben a témát,  mindenképp szeretném kiemelni a vonósaik kiválóságát.